Cégtörténet

A Wattmester Áramellátó Rendszerintegrátor Kft. 1993-as megalakulása óta magyar tulajdonú vállalat. Cégünk a kezdeti években egy rendszerintegrátor részvénytársaság által koordinált cégcsoport tagjaként működött, majd onnan kiszervezésre került 1999-ben, mint önálló vállalkozás. 2012 óta a vállalat vezetői a vállalat 100%-os tulajdonosai is egyben. Célunk, hogy ügyfeleinknek magas szintű szakértelemmel, kompromisszumok nélküli minőséget nyújtsunk az áramellátás területén.

Cégünk Budapesten, a Vörösvári úton kezdte működését, a forgalommal járó létszámbővülés okán azonban nagyobb irodára, raktárra, nagyobb telephelyre lett szükség. Jelenlegi székhelyünk a V95 Logisztikai Központban két szintet foglal el, tevékenységünk pedig az egész országra kiterjedt.

Ügyfeleink elsősorban azon vállalatok és intézmények közül kerülnek ki, melyeknél az élet-, a személy-, a vagyon-, a működési és az adatbiztonság függ az áramellátás biztonságától. Közéjük tartoznak bankok, biztosítók, értékpapír-forgalmazók, továbbá távközlési, műsorszóró és telekommunikációs cégek, energiatermelők és -szolgáltatók, áruházak és állami intézmények is.

A legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő munkavégzésre garancia szakembereink több mint tizenöt éves, a biztonsági áramellátás területén szerzett szakmai tapasztalata. Szolgáltatási részlegünkben jelenleg nyolc szakember dolgozik, három villamosmérnök, és öt technikus. Értékesítői mérnök csapatunk, pénzügyi és menedzsment részlegünk további hét főből áll. Többségünknek több évtizedes a szakmai tapasztalata, és a szolgáltatási részlegben mindenkiről elmondható, hogy egész eddigi pályafutását a biztonsági áramellátás területén végezte.

Törekszünk arra, hogy partnereink ne „csak" berendezéseket kapjanak, hanem problémáikra, feladataikra közösen találjuk meg a műszakilag, gazdaságilag optimális megoldást. A számukra legmegfelelőbb rendszer kiépítésére tett javaslatunkban nemcsak a beruházási, hanem - talán egyedülállóként a piacon - az üzemeltetési költségeket is figyelembe vesszük, és számolunk a rendszer környezetre tett hatásaival is. Fővállalkozási tevékenységünk kiterjed a szükséges építészeti, gépészeti, elektromos vagy akár a helyreállító kertészeti munkálatokra is.

Kiemelt figyelmet fordítunk a környezetvédelmi előírások mindenkori betartására. A berendezések élettartama során keletkező veszélyes hulladékok nyomon követhető, szakszerű elhelyezése is szolgáltatási csomagunk része. Beszállítóinkat a kiemelkedő műszaki színvonal és a szigorú minőségi előírások elvárásai szerint válogattuk. Ennek érdekében megszereztük Európa legrégebbi és legmegbízhatóbb termékeit gyártó cégeinek magyarországi képviseleti jogát is.

wattmester2013feher

 

    

 

   V95 Logisztikai Központ
   1037 Bp., Csillaghegyi út 13.
   Telefon: +36-1-436-0630
   Fax: +36-1-436-0631
   E-mail: wattmester@wattmester.hu

 

TÜV logo

„A minőség még sokáig megmarad,

     amikor az árat már rég elfelejtették.”

                                               Harry Gordon Selfridge

Wattmester Kft. hírlevél